Dunakanyari kirándulások a Duna bal partján

Ahogy sokan, mi is szeretünk kirándulni, kultúrát fogyasztani és persze enni/inni, ezért KIRÁNDULÁS, KULTÚRA, GASZTRO kategóriákban soroltunk fel 33, a Csuszka Vendégházhoz közeli helyet, amelyeknek túlnyomó többsége akár gyalog, de kerékpárral mindenképpen gyorsan elérhető. Mivel az ajánlott helyek közül több csak szezonálisan működik, ezért javasoljuk, hogy mielőtt elindultok, tájékozódjatok az adott célpont honlapján, ennek hiányában az adott helyről információt szolgáltató honlapon, amelyeknek a linkjeit a rövid leírások után találjátok.

KIRÁNDULÁS

1-Gal-hegy-koszikla

Gál-hegy, Nagy-kőszikla, Kismaros

A Nagy-Kőszikla nem csak Kismaros, hanem az egész Dunakanyar egyik legkiválóbb kilátópontja a Gál-hegy tetején, amely a Csuszka Vendégházhoz legközelebbi magaslat. A kilátás lélegzetelállító, amely épített kilátó nélkül is legalább 180 fokos. Váctól Dobogókőig belátjuk a Dunakanyart, a Pilist és persze a Visegrádi várat is. A Csuszka Vendégháztól gyalogosan több útvonalon is megközelíthető, van egy meredek, de rövidebb, vagy egy kényelmesebb, viszont hosszabb út, amelynek a leírása az alábbi linken található.

2-Kiralyret-kisvasut

Királyréti Erdei Vasút, Kismaros

A Királyréti Erdei Vasút hazánk egyik legidősebb erdei vasútjainak egyike, mely az egykor 200 km-t meghaladó börzsönyi kisvasúthálózat egyik fennmaradt vonala. A Börzsöny legnagyobb medencéjének vizeit összegyűjtő Morgó patak völgyében halad Kismarostól Szokolyán át Királyrétig. Királyrét megannyi látnivalóval, kilátóval, kiállításokkal, tanösvénnyel várja a látogatókat, egyben a legszebb börzsönyi túrák kiindulóhelye.

3-Kiralyret-Varhegy-kilato

Várhegy kilátó, Királyrét, Szokolya

A csonka gúla formájú, fa szerkezetű torony kilátószintje 15 méteres magasságban van, ahonnan már kényelmesen átlátunk a fák lombkoronája felett. Van is mit nézni, hiszen csodálatos körpanoráma tárul fel előttünk. Rálátunk a Magas-Börzsöny ikonikus hegyeire: a Csóványos, a Nagy-Hideg-hegy és a Magas-Tax is beazonosítható. Déli irányban a Börzsönyön túl feltűnnek a Visegrádi-hegység vonulatai, és jól kivehető a Naszály jellegzetes alakja. Tiszta időben megpillanthatjuk a Cserhát lankáit és a Karancsot, sőt a Mátrát is.

4-Kiralyret-kirandulokozpont

Kirándulóközpont és múzeum, Királyrét

A kirándulóközpontban játékos formában ismerkedhetünk meg Királyrét környékének geológiai, tájhasználati és ipartörténeti múltjával. Az ízlésesen felújított épületben kicsi, de színes tárlatot rendeztek be. Egész közelről vehetjük szemügyre a Börzsöny főként vulkanikus kőzeteit, köztük még az avatatlan szem számára is egészen különlegeseket. Egy érintőképernyős monitoron végigböngészhetjük a vidék mozgalmas történetét, melynek a török hódoltság éppúgy része volt, mint a különféle ipari tevékenységek, mindenekelőtt a fakitermelés és az ércbányászat.

5-Kiralyret-tanosveny

Tanösvény, Királyrét

Mintegy 3 kilométer hosszú a Börzsöny szívében található tanösvény. Királyréten kilenc állomást érintve ismerkedhetsz meg az erdő és a tavak élővilágával, a kisvasutak és a vasbányászat történetével.  A Dél-Börzsöny cseres, tölgyes, gyertyános erdeire jellemző növényzete a tóhoz érve keveredik a vízkedvelő fa- és növényfajokkal: nádasok, illetve elvétve fűzfa- és erdeifenyő-foltok adják a Bajdázói-tó romantikáját.

6-Kiralyret-hiuzhaz

Hiúz Ház, Királyrét

A Börzsöny lakói című kiállítás egyik szereplője természetesen a hiúz. A látogatóközpont névadójáról láthatunk például izgalmas kameracsapdás felvételeket, melyek egy ilyen rejtett életmódú, az erdőben szinte szellemként mozgó állat kutatása esetében kulcsfontosságúak. Egy jó interaktív kiállítás minden érzékszervet megdolgoztat, egyedül az orrunk nem kap feladatot. Tapintás alapján kell rájönnünk például, milyen állati részeket rejtenek a fiókok, de azt is ki kell találnunk, mely állatok hangját halljuk a hangszórókból.

7-Julianus-kilato

Juliánus Kilátó, Nagymaros

A Hegyes-tető 482 méter magas csúcsán álló Julianus barát toronyból a Dunára, a Visegrádi-hegységre és a Börzsönyre is páratlan panoráma nyílik. Akár Zebegényből, akár Nagymarosról kapaszkodunk fel a Hegyes-tető emelkedőjén, nagyjából négy kilométernyi sétával jutunk fel a kilátóhoz. Aki először jár itt, garantáltan meglepő élményben lesz része, hiszen a panorámát 270 fokban a Duna látványa uralja. A kilátót Törökmezővel a Törökmező tanösvény köti össze.

8-Tanosveny-Torokmezo-2

Tanösvény, Törökmező, Nagymaros

A Törökmező és a Hegyes-tető között húzódó tanösvény a dél-börzsönyi erdők és rétek világát, természeti és kultúrtörténeti érdekességeit, értékeit mutatja be. Ha végigjárjuk az útvonalat, megtudhatjuk, hogy milyen virágok pompáznak a Törökmezőn; megismerhetjük a Nagymaros és Zebegény között, több kilométer hosszan húzódó keskeny rét kialakulását; a Dél-Börzsöny erdeiben találkozhatunk emlősállatokkal, akár mókussal, nyesttel, borzzal, őzzel vagy szarvassal is

9-Allatpark-torokmezo

Törökmezői Kis-Állatpark, Nagymaros

Törökmezőn meghúzódó Állatpark közel félszáz állatfajjal, közöttük egzotikus ritkaságokkal, állatsimogatóval, terráriumszobával, tematikus ismeretterjesztő programokkal várja az élővilág szerelmeseit. Az emlősök közül megtalálható itt a kétpúpú teve, a láma, a kenguru, a kameruni törpekecske, a prérikutya, a szurikáta, a vízidisznó, a sarki róka és még jónéhány emlős faj. A madarak közül az emu, többféle papagáj, egzotikus baromfik, tyúkok, valamint boák, pitonok és teknősök.

10-Kalandpark-torokmezo

Dunakanyar Kalandpark, Törökmező, Nagymaros

A Dunakanyar legnagyobb kalandparkja terül el a Törökmező Turistaház mellett, az erdő közepén. A közel 10 hektáros parkban kötélpályák, csúszópálya, mászófal, röplabda- és kézilabdapálya és pingpongasztal várja a kalandozni és játszani vágyókat, kortól függetlenül. A csúszópályáján mindössze egy csiga és két biztosító karabiner segítségével tapasztalhatjuk meg a lesiklás élményét

11-Dunapart-Nagymaros

Dunapart, Nagymaros

A nagymarosi panoráma szorosan összefonódott Nagymaros létével. Nagymaros egész területéről varázslatos kilátás nyílik a visegrádi Fellegvárra, amely a hegytetőn állva tekintélyt parancsolóan uralkodik még ma is. Így nem csoda, hogy akik a városba érkeznek, azoknak a fő programot a Duna parti séták jelentik. Egyszerűen csak gyönyörködnek a látványban.

12-KosKaroly-Kilato-Zebegeny

Kós Károly Kilátó, Zebegény

A Nagy-Kerek-hegy oldalából egy rövid kaptatóért cserébe felülnézetből pillanthatunk rá Zebegény háztetőire, a lassan tovahömpölygő Dunára és a szemközti Visegrádi-hegység vonulataira.  Az eltolt szintű kilátóteraszról a reggeli napsugarakkal kapjuk a legszebb képét a tájnak – ha Zebegényből indítjuk a túránkat, érdemes kezdésnek felkapaszkodni ide. Zebegény megkapóan bájos falu, ahol számtalan program és látnivaló közül válogathatunk. A felette magasodó hegyoldalban kis fakilátó várja azokat, akik gyönyörködni szeretnének a Dunakanyar mesei látványában

KULTÚRA

13-Svab-Kiallitas-Kismaros

Kismarosi Sváb Muzeális Gyűjtemény, Kismaros

A kiállításon láthatóak a sváb ősök praktikus háztartási eszközei, függönyök, csipkék, babakelengyék, csipkés ágynemű, konyhai falvédők és egy rekonstruált sváb női népviseleti ruha is. A katolikus vallású kismarosiak által 1827-ben megépített templomból származó ereklyékből és régi kegytárgyakból megcsodálhatóak, például a gótbetűs imakönyvek, öreg miséző és ministráns ruhák, régi templomi zászlók, feszületek, régi tankönyvek, német és magyar nyelvű bizonyítványok, kották.

14-Radiomuzeum-Kismaros-2

Rádiómúzeum - öreg rádiók kiállítása, Kismaros

Ez a magángyűjtemény egy fantasztikus válogatás a hazai rádiógyártás elmúlt 100 évének darabjaiból – a zsebrádióktól kezdve a robosztus asztali rádiókon át egészen a több száz kilós kombinált zeneszekrényig. A kiállított készülékek között több különleges is található, melyekből csak kis darabszámban gyártottak és ezekből egy-egy példány itt megtekinthető. Egyelőre csak hétvégeken látogatható.

15-Templom-Nagymaros

Nagymarosi Szent Kereszt felmagasztalása templom, Nagymaros

A nagymarosi plébániatemplom valószínűleg a 13. század végén épült, négy évszázad átépítései során kapta mai arculatát. A templomtorony a Dunakanyar egyetlen ma is álló középkori egyházi műemléke. A városi kiváltságot biztosító okirat 1324-ből tesz róla említést. Legrégibb fennmaradt része a déli fal egy szakasza. A 14. század második felében hajóját kibővítették és megmagasították. A déli oldalára csúcsíves kaput helyeztek. Az 1. századtól kezdve a Duna képezte a Római birodalom határát, erre utal az itt látható római kori kő is a templom északi falán.

16-Hajozastorteneti-Kiallitas-Zebegeny

Hajózástörténeti Múzeum, Zebegény

A zebegényi Hajózástörténeti Múzeum az ország legnagyobb hajózási gyűjteménye. A múzeum alapítója Farkas Vince hajóskapitány, aki több évtizedes gyűjtőmunkával és saját készítésű tárgyaival hozta létre az 1984-ben megnyílt kiállítást. Farkas Vince rajongásig szerette a hajózást és minden útjáról igyekezett olyan emléktárgyakkal, kuriózumokkal visszatérni, amelyeket a bejárt helyszíneken, állomásokon be tudott szerezni. Ezek lehettek akár magával a hajózással kapcsolatos szerszámok, tárgyak, festmények, akár a helyi jellegzetességeket tükröző relikviák, eszközök, díszek

17-Orszagzaszlo-Zebegeny

Országzászló és trianoni emlékmű, Zebegény

 A monumentális I. világháborús emlékmű megépítésével Maróti Géza építészt bízták meg helyi lakosok az 1930-as években. A kálvária mellé épült emlékművet az 1960-as években kilátóvá alakították. 2014 végén határozott úgy Zebegény önkormányzata és lakossága, hogy felépítik az eredeti terveken szereplő emlékművet, és mellette egy kilátót is emelnek a Kálvária-hegyen. 2015 elején kerültek fel a terméskő oszlopokra a gömbök a kettős keresztekkel, és az országzászlót is felújították ebben az évben.

18-Szonyi-Muzeum-Zebegeny

Szőnyi István Emlékmúzeum, Zebegény

Szőnyi István a 20. századi magyar festészet kiemelkedő alakja. 1924-től haláláig élt és alkotott Zebegényben. Művészete itt teljesedett ki, festészetét a varázslatos szépségű táj, a faluban élő emberek és családjának tagjai ihlették. Egykori lakóháza és műterme 1967-től múzeum. Az állandó kiállításában, a Szőnyi család egykori bútorai és berendezési tárgyai között a Mester minden egyes alkotói korszakából látható egy-egy jelentősebb festmény, melyek teljes keresztmetszetet nyújtanak Szőnyi István életművéből.

19-Visegradi-Fellegvar

Visegrádi Fellegvár, Visegrád

A visegrádi kettős várrendszert 1250-1260 körül építette IV. Béla király és felesége, Laszkarisz Mária királyné, a királynő hozományából. A későbbi korokban a fővárost ide helyező Károly Róbert király bővítette a várat, s itt került sor az 1335-ös híres királytalálkozóra is.

A mai látogató több érdekes kiállítással is találkozhat fellegvári látogatása során: Szent Korona kiállítás, Vártörténeti kiállítás, Középkori fegyvertörténeti kiállítás, Úri vadászat a középkorban, Szabadtéri középkori hadieszköz bemutató

20-Visegradi-Palota-6

Visegrádi Királyi Palota, Visegrád

A palota előzménye Károly Róbert városi háza volt, komoly palotává csak I. Lajos fejlesztette uralkodása alatt, de már csak utódai: Mária és Zsigmond fejezték be a XIV. század végén.  A XV. században háttérbe szorult palotát csak Mátyás állíttatta helyre a XV. század végén. Ettől kezdve, az 1544-es török hódításig a magyar királyok vidéki rezidenciája volt. Az épületben ma a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma található, a királyi palota története és rekonstruált enteriőrjei.

21-Salamontorony-Visegrad

Salamon-torony, Visegrád

A Salamon-torony a visegrádi kettős várrendszer alsóvára kaputoronnyal és őrtornyokkal megerősített erődítésfalakból és egy nagy lakótoronyból állt, amely egyszerre volt uralkodói szálláshely, ispánilakóhely, és katonai feladatokat ellátó erődített épület. Az alsóvár lakótornya, az ún. Salamon-torony a korszak magyarországi építészetében szinte egyedülálló épület. 13. századi főbejárata az első emeletről nyílott, innen vezetett az emeletre a déli fal sarkába beépített lépcsőház.

22-Dregely-Vara

Drégely vára, Drégelypalánk

Aligha akad olyan ember, aki ne hallott volna Drégely váráról, illetve a vár alatti településről, Drégelypalánkról. Hisz olvashatunk e helyről történelmünk lapjain, szépirodalmi alkotásokban, de szólnak a vitézségből példát adó hőséről, Szondi Györgyről népballadák, legendák, mondák is. Drégelypalánk természeti szépsége és történelmi nevezetessége miatt közkedvelt kirándulóhely. Múltja egészen a török időkig nyúlik vissza, abba az időbe, amikor a nemzet élet-halál harcát vívta a pogány törökkel.

23-Nogradi-var

Nógrádi vár, Nógrád

A nógrádi várhegy a falu déli szélén magasodik, a várból messze környék szemmel tartható.A vár a X-XI. század fordulója körül már bizonyára állt. Mátyás király uralkodása alatt Báthory Miklós püspök jelentősen bővítette, 1527-től királyi birtok. 1544-ben a török elfoglalta, de később 1594-ben ismét magyar kézre került. 1663-ban a török újra elfoglalta és a kezén volt 1685-ig, ekkor egy villám felrobbantotta az öregtoronyban elhelyezett lőporraktárt. A detonáció a falak jelentős részét is romba döntötte. A török ezek után magára hagyta a romos várat.

24-Gorka-Muzeum-Veroce

Gorka Múzeum, Verőce

Gorka Géza egykori háza és műhelye ad otthont a nemzetközi hírű kerámiagyűjteménynek. Állandó kiállítás Gorka Géza, Gorka Lívia, Gorka-Foch Géza keramikusok alkotásaiból. A múzeum a szezontól függően eltérő időpontokban van nyitva, amely előzetes bejelentkezés alapján tekinthető meg. A látogatás előtt  szükséges bejelentkezni, ezt célszerű már a látogatást megelőző napokban megtenni a honlapon lévő telefonszámon.

GASZTRO

25-Patak-Vendeglo-Kismaros

Patak Vendéglő, Kismaros

Az étterem több mint huszonöt éve várja vendégeit a Dunakanyar kapujában Kismaroson, a királyréti erdei kisvasút végállomásánál. Az ételek a hagyományos magyar konyhát képviselik. Mindent, amit csak módjukban áll, ők készítik: szörpöt, lekvárt, tésztát, savanyúságot. Az állandó étlapot kéthetente változó szezonális ajánlattal egészítik ki. Ezekkel az ételekkel és rendszeres borvacsorákkal, kínálnak kulináris élményeket, könnyed stílusban.

26-OregMorgo-Kismaros-3

Öreg Morgó Étterem, Kismaros

Az étterem Kismaros szívében az erdei kisvasút mellett, egy tájvédelmi körzet közepén található. Hangulatos grill-teraszon tálalt hatalmas fatálas ételek minden fáradt vándor számára elérhető áron megkapható.

Az Öreg Morgó konyhájában megalkotott ételek egyaránt kielégítik kicsik és nagyok, húsevők és vegetáriánusok, ínyencek és hagyományos ízekre vágyók, nagyevők vagy diétázók igényeit.

27-AjjBurger-Kismaros

Ájj Burger, Kismaros

A dunakanyar egyik legjobbjának tartott street food büféje, amely, egy büfékocsihoz képest, nagy választékkal rendelkezik, hiszen az a céljuk, hogy mindenki megtalálja a leginkább hozzá illő hamburgert, legyen akár szó egy klasszikusról vagy egy különlegesről. Tavasztól őszig van nyitva.

28-PiknikManufaktura-Nagymaros

Piknik Manufaktúra, Nagymaros

Semmihez sem fogható, varázslatos hangulata van, kicsit a pesti romkocsmák és a nagymama régi világának a keveredése. Mindez a visegrádi várral szemben, a strandtól tíz méterre van. Csak friss, lehetőleg környékbeli termelők alapanyagait felhasználva főznek, nem sütnek olajban, nem használnak mikrót, minden helyben készül frissen. Leginkább improvizációs konyhaként határoznák meg magukat, mert mindig abból főznek, ami éppen rendelkezésre áll, és azt, amihez kedvük van. 

29-TermeloiPiac-Nagymaros

Termelői piac, Nagymaros

Ha szombat, akkor helyi termék és termelői piac Nagymaroson a Fő téren, gyönyörű környezetben! A Nagymarosi Termelői Piac összegyűjti a börzsönyi gazdákat, a Dunakanyar őstermelőit. A piacon kizárólag olyan élelmiszereket árusítanak, amelyek közvetlenül a helyi termelőktől, környező falvakból származnak. A nagymarosi termelői piacon háztáji tejterméket, házi készítésű füstölt húsokat, lekvárt, bio gyümölcsleveket, valódi hazai mézet, tojást, frissen sült süteményt és pékárut találunk.

30-Sakura-Cukraszda

Sakura Cukrászda, Nagymaros és Szokolya

A Sakurába belépve azonnal feltűnnek a gyönyörű színes és gömbölyű sütemények, amiken messziről csillog a máz, de a kínálat felét a hagyományos sütik teszik ki. Az egyik legnépszerűbb süti, természetesen, a krémes, a leveles tészta frissen sül hozzá vajjal, és a krémet is itt főzik mindenféle színezék és adalékanyag nélkül. A krémes természetesen állandóan szerepel a kínálatban, csakúgy, mint a mákosguba-torta. De mindig van hagyományos recept szerint készülő dobostorta, sajttorta, somlói galuska és isler is.

31-Zsengelo-Veroce-2

Zsengélő Café, Verőce

Gorka Géza keramikus által egykor kerámia kiégetésre használt műhelyében kialakított Zsengélő Cafe első ránézésre egy nagyon egyedi hangulatú, rendkívül barátságos kávézó, ahol a kiváló minőségű kávén túl egyszerű, de annál különlegesebb ételekkel – pl. csomborkával – is megörvendeztetik a betérőt. De legalább ennyire fontos, hogy a kávézó közösségi tér is, amely kiállításoknak és koncerteknek is helyszíne. Szezonban könnyen elkaphatsz itt egy izgalmas kultúrprogramot.

32-Molo-Veroce-2

Móló Falatozó Verőce

Ha igazi „strandkajára” vágysz (még ha nem is strandoltál), akkor Verőcén a legjobb választás a Móló, ahol klasszikus hamburger-lángos-hekk körben választhatod ki a neked megfelelőt, méghozzá korrekt minőségben és árért. Bónuszként mindezt közvetlenül a Dunaparton, sőt inkább felette élvezheted gyönyörködve a lassan, méltóságteljesen folyó Dunában és a szemben magasodó hegyekben.

33-NaturaHill-Zebegeny-2

Natura Hill Étterem, Zebegény

A Dunakanyar bal partjának legmagasabbra értékelt, Michelin ajánlással rendelkező étterme Zebegény egy magaslati pontján helyezkedik el, így páratlan panoráma tárul a látogató szeme elé. Igazi gourmet élmény várja itt a látogatót, ahol a slow food szellemében költheti el a vacsoráját.

Elérhetőségeink

A Csuszka Vendégház a dunakanyari kirándulások ideális bázisa.